Csak minden ötödik robogón van kötelező biztosítás
2019. április 16., kedd
Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást, közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.
 

Az alkuszok szövetsége arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.

A szövetség közleménye szerint a tulajdonosok jelentős része jóhiszeműen mulaszt, feltételezve, hogy csak a rendszámmal ellátott járművek esetében kötelező kgfb-t kötni. 

Azonban a kötelezettség minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban.

Ezekre rendszám híján alvázszámra kötnek kötelezőt a biztosítók, a biztosítás meglétét jól látható helyre kiragasztott matrica igazolja. A járművek előtörténetét sehol nem vezetik, így bónusz-málusz besorolás sem befolyásolja a fizetendő díj mértékét.

Idézik Cselovszki Zsoltot, az FBAMSZ elnökségi tagját, aki elmondta: "szerencsére a robogók esetében az elmulasztott kötelező későbbi megkötése nem jár visszamenőleges kötelezettségekkel, nem kell fedezetlenségi díjat sem fizetni, mint a gépkocsik vagy a motorok esetében. Igazoltatáskor a rendőrök csakis azt vizsgálják, hogy az adott időpontban a jármű rendelkezik-e biztosítással, ami azonban a megkötés előtt okozott károkra értelemszerűen nem nyújt fedezetet.

A robogók által okozott károk átlagos összege gyorsan emelkedik. A jegybank legutóbb kiadott biztosítási statisztikái szerint a 12kW alatti teljesítménykategóriában 424 ezer forint, míg a 13-35 kW közötti kategóriában 478 ezer forint volt a balesetek során kifizetett átlagos kártérítés. Ugyanakkor személyi sérülés esetén a kárösszeg könnyen elérheti a többmilliós összeget is, a biztosítás hiányában a károkozó mindezt saját zsebből téríti. A károsultaknak ilyenkor a Mabisz kártalanítási számlája térít, mielőtt az összeget behajtaná a károkozón.

Forrás: Index



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft